rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Súlyosbodik Japán és Kína viszálya


Kína

Súlyosbodik Japán és Kína viszálya

Nem oldódik a feszültség Tokió és Peking között. A japán miniszterelnök év végi látogatása a háborús hősök nyughelyén – a Jaszukuni-szentélyben – azt mutatta, hogy a japán diplomácia nem igyekszik rövidre zárni a hónapok óta súlyosbodó konfliktust Kínával és Dél-Koreával.

Abe Sinzo augusztusban, amikor csaknem száz parlamenti képviselő tette ott tiszteletét, csak adományt küldött, ő maga nem jelent meg, az eseményt mégis nagy felháborodás követte.

A japán külügyminisztérium szóvivője azt hangsúlyozta, hogy nem fordíthatnak hátat a japán történelem emlékhelyeinek. És annyit tett hozzá, hogy a háborús bűnök felhánytorgatása helyett érdemesebb volna arra koncentrálni, amit Japán Kínáért a háború előtt és a közelmúltban tett.

A másik feszültségpont köztük egy parányi szigetcsoport a Kelet-Kínai-tengeren. A két tenyérnyi földdarabot Tokió és Peking is a magáénak tekinti. Peking akcióba is lendült ősszel: kiterjesztette föléjük légvédelmi zónáját. A japán kormányfő erre egy katonai parádén közölte: a japán hadsereg dolga ezentúl nem csak a honvédelem lesz.

Elemzők szerint Kína és Japán viszálya a világ legveszélyesebb konfliktusa most.