rendkívüli hír

rendkívüli hír

Nyugati ízek keleti fűszerezéssel

Éppen ezt olvassa:

Nyugati ízek keleti fűszerezéssel

Betűméret Aa Aa

A pakisztáni színházi világ legfrissebb szenzációja a Grease feldolgozása. Jim Jacobs és Warren Casey klasszikus Broadway-musicaljének színpadra állítása határozottan emeli az ország színházi életének színvonalát.

Az előadást Nida Butt rendezte, aki szerint az utóbbi tíz évben óriási fejlődésen ment keresztül a pakisztáni színház.

- Egyre többen látnak fantáziát abban, hogy pénzt fektessenek ebbe az üzletbe. Nő a rendezők száma is. A pakisztáni Művészeti Tanács épületében minden nap van előadás. Szóval nagyon gyorsan fejlődik ez az iparág. Hatalmas perspektívák nyíltak előttünk. Nagy jövő előtt állunk. A film- és a zeneipar is szépen halad előre. De most először tapasztaljuk azt, hogy a színház is gyorsan fejlődik – mondta Nida Butt.

A provokatív téma ellenére nem kellett változtatni az eredeti darabon. A pakisztáni közönségnek tetszik az előadás. Igaz, a jegyek ára (20 dollár) miatt csak kevesen engedhetik meg maguknak, hogy színházba járjanak.

A bollywoodi szupersztár, Priyanka Chopra a nemzetközi zenei piacra meghódítására készül.Ő az első bollywoodi színész, aki lemezszerződést kapott az Egyesült Államokban. Legújabb slágere sikeréhez az amerikai rapper, Pitbull is hozzájárult. Az Exotic videoklipjét már több mint 30 millióan nézték meg az interneten.

Az indiai megasztár legutóbb Londonban mutatta be albumát.

- Hangulatember vagyok, és mivel színészként dolgozom, a lemezt is úgy készítettem, ahogy a filmjeimet. Belevittem az érzelmeket. Bementem a stúdióba, és kiírtam magamból, amit éppen éreztem. Végül aztán rájöttem, a lemez olyan lett, mint egy napló. Talán néha túlságosan is őszinte – mondta Priyanka Chopra.

Priyanka Chopra akkor vált egycsapásra híressé, amikor 2000-ben megválasztották a világ szépének. Azóta ő az egyik legjobban fizetett bollywoodi színésznő és a legnépszerűbb celeb Indában. Sőt, mostantól ő az egyik leghíresebb énekesnő is.