rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

A szíriai ellenzék helyzetbe hozását támogatja a volt brit kormányfő


Svájc

A szíriai ellenzék helyzetbe hozását támogatja a volt brit kormányfő

A kormányerők térnyerése nehezíti a szíriai konfliktus rendezését, nem Irán hiányzása a helyzettel foglalkozó svájci béketárgyalásokról – mondta Tony Blair volt brit miniszterelnök az euronews-nak adott davosi interjújában. A politikus úgy látja, most nehéz elérni, hogy a Szíriában szemben álló két oldal egyenlő feltételekkel tárgyalhasson.

– Csak úgy lehet elérni, hogy a jelenlegi szíriai vezetés beleegyezzen egy átmenetbe, egy új adminisztráció vagy kormány alakításába, esetleg a hatalom felosztásába, ha egyik oldal sem lát esélyt a katonai győzelemre. Így belátnák, hogy a szembenállást csak tárgyalások útján lehet rendezni. De az elmúlt fél év, 9 hónap a kormánycsapatok előretörését hozta. Nekünk, nyugati politikusoknak ezért most azon kell dolgoznunk, hogy az ellenzéket egyenlő alku-helyzetbe hozzuk. Bonyolítja erőfeszítéseinket, hogy közben az ő oldalukon is tapasztalunk aggasztó jelenségeket – fogalmazott Tony Blair.

A volt brit kormányfő szerint nem befolyásolja a svájci békekonferencia sikerét, hogy azon nem vehetett részt Irán, mert az ENSZ főtitkára visszavonta a perzsa állam meghívását.

– Nem gondolom, hogy Irán részvétele komoly kérdés. Ennél meghatározóbb hatása lenne, ha mint mondtam, sikerülne úgy eltolni az erőviszonyokat, hogy Aszad szíriai elnök kénytelen legyen elfogadni az átmenetről szóló egyezséget – mondta a volt brit kormányfő Davosban az euronews-nak.

A svájci békekonferencia szerdai nyitóbeszédei megerősítették, hogy nemzetközi szinten is jelentősen eltérnek a vélemények a szíriai rendezésről. A damaszkuszi kormány és ellenzékének küldöttsége pénteken szűk körben folytatja az egyeztetéseket, Genfben.