rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Markáns nézetkülönbségek a szíriai békekonferencián


Svájc

Markáns nézetkülönbségek a szíriai békekonferencián

A szíriai kormány és az ellenzék képviselői először ültek tárgyalóasztalhoz az ENSZ békekonferenciáján, a Genfi-tó melletti Montreux-ben. Az Egyesült Államok és Oroszország társszervezőként állnak a megbeszélések mögött.

Az amerikai külügyminiszter, John Kerry szerint a szíriai elnök, Bassár el-Aszad elvesztette minden legitimitását: – Ideje életszerűen kezelnünk a válságot. Azért jöttünk ide, hogy megegyezés szülessen egy átmeneti kormányról. Az átmeneti kormányt nem alakíthatja olyan, akit kifogásol az egyik vagy a másik oldal. Ez azt jelenti, hogy Bassár el-Aszad nem lesz egy átmeneti kormány tagja. Nem fordulhat elő, mégcsak képzeletben sem, hogy az az ember, aki a saját népe ellen volt képes ilyen brutális fellépésre, visszanyerhesse a jogot a kormányzásra – mondta az amerikai külügyminiszter, John Kerry.

A szíriai ellenzék egyik vezetője, Ahmed el-Dzsarba a hatalom átadásának szükségességéről beszélt: – Tudni akarjuk, hogy van-e olyan szíriai partner a teremben, aki az Aszad-delegációból váltana egy nemzeti delegációba, mint a miénk. Arra kérem őket, hogy azonnal írják alá a Genf-1 nevű egyezményt, mindenki jelenlétében. Így Aszad hatalmát, beleértve a vezetést, a biztonságot, a hadsereget és a hírszerzést, át lehetne utalni az átmeneti kormány hatáskörébe. Ez lehetne az új Szíria első tartóköve – mondta az egyik szíriai ellenzéki vezető, Ahmed el-Dzsarba.

Az ENSZ főtitkára, Ban Ki Mun intézkedéseket sürgetett, hogy a segélyszállítmányok azonnal eljuthassanak a humanitárius válság helyszíneire. Ban Ki Mun a hároméves polgárháborúban most először lát reményt a konfliktus rendezésére.

A szíriai külügyminiszter határozottan védte a jelenlegi berendezkedést: – A független Szíria mindent megtesz a védelme érdekében, függetlenül attól, hogy milyen álláspontot nyilvánítanak vagy milyen nyilatkozatokat tesznek sokan. Ezek a döntések teljes mértékben szíriai döntések, és azok is maradnak. – mondta a szíriai külügyminiszer, Valid el-Mualem, és hozzátette – Ha önöket valóban a humanitárius helyzet és a szíriai életkörülmények aggasztják, vegyék le a kezüket rólunk és ne támogassák a terroristákat!

Az orosz külügyminiszter, Szergej Lavrov Szíria szuverenitására hívta fel a figyelmet: – Meg vagyunk róla győződve, hogy az átmenet csak akkor hatékony, ha békésen vezénylik le. Vagyis a nemzeti párbeszéden keresztül, erő alkalmazása nélkül kell elérni a társadalmon belüli fejlődést. Amikor kívülről kísérték meg a reformok módját rákényszeríteni egy országra a Közel-Keleten vagy Észak-Afrikában, a társadalmon belüli folyamatokat inkább visszafordította, és károsan hatott a politikai és gazdasági modernizációra is. Ilyen példákért nem kell messzire mennünk. Ismét felhívom a külső szereplőket, hogy ragaszkodjanak a nemzetközi joghoz, és tiszteljék a szuverenitást – mondta az orosz külügyminiszter, Szergej Lavrov.

A békekonferencián résztvevő több mint 40 kormány képviselői figyelmeztek a három éve elhúzódó konfliktus hatalmas emberáldozatára, már 130 ezer embert öltek meg a szíriai polgárháborúban.