rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Patthelyzet Kijevben


Ukrajna

Patthelyzet Kijevben

Kijevben szerda estére patthelyzet alakult ki a rendőrség és a tüntetők között. A Függetlenség terén hatalmas tömeg gyűlt össze szerda estére annak ellenére, hogy a hatóságok korábban arra szólították föl az embereket, hogy délután 3 óráig hagyják el az utcákat. Ennek azonban nem engedelmeskedtek.
Az ellenzék több vezetője között Vitalij Klicsko is beszélt az egybegyűltekhez. Beszámolt arról, hogy Janukovics elnök végül találkozott az ellenzék három fő vezetőjével, de – mint Klicskó mondta – az államfő nem válaszolt a távozására vonatkozó kérdésre.

A rohamrendőrség nagy erőkkel vonult föl Kijev belvárosában szerda reggel, napközben visszaszorították a tüntetőket, valamint elbontották a demonstrálók barikádjait. Egyre több áldozatot követel Ukrajnában a rendőrség és a tüntetők harca. Az Európai Unió és az Egyesült Államok egyaránt elítélte a kijevi erőszakos összecsapásokat, miután legkevesebb három, más források szerint négy tüntető meghalt. Többeket közülük lelőttek. A tüntetőket ellátó orvosi szolgálat azt jelentette, hogy az összecsapásoknak már 5 halottja és mintegy 300 sebesültje van. Ők az első halálos áldozatai a kijevi tömegtüntetéseknek, mióta a demonstrációk megkezdődtek tavaly november végén.

Közben egyre többen ítélik el világszerte a kijevben tapasztalt erőszakot. A tüntetők továbbra is kövekkel és Molotov-koktélokkal dobálják a rendőröket, akik vízágyúkkal locsolják a meggyújtott tüzeket, valamint fény- és hanggránátokat vetnek be. A rohamrendőrség délutánra már páncélozott harci járműveket is felvonultatott a belvárosban. A védelmi miniszter ugyanakkor bejelentette, hogy a katonaság nem avatkozik be az összecsapásokba.