rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Moszkva kitart Bassár al-Aszad mellett


Svájc

Moszkva kitart Bassár al-Aszad mellett

Svájcba érkezett Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára, hogy részt vegyen a szerdán kezdődő nemzetközi békekonferencián Szíria ügyében. Előzőleg a világszervezet vezetője visszavonta az Iránnak szóló meghívást, így a tanácskozáson nem vesznek részt az iszlám köztársaság képviselői. Irán meghívását az Egyesült Államok és a szíriai ellenzék is elutasította. Ugyanakkor az orosz külügyminiszter megerősítette, hogy országa nem támogatja a damaszkuszi kormányzat megbuktatását.

- Akik most elérték, hogy visszavonják Irán meghívását, váltig ragaszkodnak ahhoz, hogy a genfi konferencia következményeképpen új rendszer jöjjön létre Szíriában – mondta Szergej Lavrov. – De ez csupán egy értelmezés, méghozzá tisztességtelen értelmezés; tavaly júniusban nem erről állapodtunk meg. És most az derül ki, hogy akik tisztességtelenül értelmezik a tavalyi megállapodást, azok igen nagy arányban lesznek ott a genfi tárgyalóasztalnál.

Bassár al-Aszad szíriai elnök hétfőn fogadta a Svájcba induló kormánydelegáció tagjait. Arról beszélt nekik, hogy meg kell védeni Szíria nemzeti szuverenitását, és azt is világossá tette, hogy esze ágában sincs lemondani a hatalomról.