rendkívüli hír

Háborús állapotok Kijev belvárosában

Éppen ezt olvassa:

Háborús állapotok Kijev belvárosában

Betűméret Aa Aa

Az ukrán főváros egyes utcái csatatérré változtak az éjszaka és még reggel is tartottak az összetűzések. A Dinamo-stadionnál radikális tüntetők néhány ezres csoportja összecsapott a kormánynegyedet lezárva tartó rohamrendőrökkel.
A gyülekezést korlátozó új törvény és Janukovics elnök ellen tiltakozók molotov-koktélokkal vették célba a rendőröket. Több buszt és rendőrségi szállítójárművet felgyújtottak. A rendfenntartók – miután a könnygáz, a fény- és hanggránátok sem állították meg a tüntetőket – vízágyút is bevetettek ellenük a jóval fagypont alatti hidegben. A támadókat azonban ez sem fékezte meg, kövekkel dobálták a rendőrkordont.
Az összecsapásokban reggelre több mint 100-an megsebesültek – részben rendőrök – négyük állapota súlyos.

Ezalatt a szomszédos Függetlenség terén a békés többség, mintegy 120 ezer ember követelte a hatalomváltást, valamint Ukrajna európai integrációját.

Az elnök este fogadta Vitalij Klicsko ellenzéki vezetőt. Az UDAR (Ütés) párt elnöke arra kérte Janukovicsot, hogy ne ismételje meg Nicolae Ceausescu román kommunista diktátor és Moamer Kadhafi líbiai vezető példáját.

A Fehér Ház aggodalmának adott hangot a kijevi események miatt, a történtekért az ukrán kormányt tette felelőssé és az erőszak folytatódásának esetére szankciókat helyezett kilátásba.
Caitlin Hayden, a Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője a helyzet azonnali enyhítésére szólította fel az összes felet.

A helyszínről, az esmények sűrűjéből jelentkező tudósítónk elmondta: – A két hónapja tiltakozók egy radikalizálódó csoportja megunta a várakozást. Támadásba lendültek, célpontjuk a rendfenntartók és készülnek a végső összecsapásra. A békés megoldásra halovány reményt jelent Janukovics elnök és az ellenzék hétfőre tervezett egyeztetése. Egy csöpp esély még maradt a poltikikailag instabil helyzet diplomáciai rendezésére.