rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

ENSZ: Irán is részt vehet a szíriai béketárgyaláson


Svájc

ENSZ: Irán is részt vehet a szíriai béketárgyaláson

Meghívta Iránt a szíriai válságról tartandó svájci konferenciára Ban Ki Mun. A montreaux-i előzetes tanácskozás január 22-én kezdődi. Az ENSZ főtitkár összesen 10 államot hívott meg: a Vatikánt, Ausztráliát, Bahreint, Belgiumot, Görögországot, Luxemburgot, Mexikót, Hollandiát és Iránt. Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter elfogadta az invitációt.

- Dzsavad Zarif miniszter úrral egyetértettünk abban, hogy a tárgyalások célja egy teljes hatalommal bíró átmeneti kormány létrehozása Szíriában. A külügyminiszter úr megígérte, hogy Irán pozitív és konstruktív szerepet fog játszani a montreaux-i tanácskozáson – mondta Ban Ki Mun.

A szíriai ellenzék és Basár el-Aszad elnök kormányának képviselői január 24-én találkoznának Genfben. A Szíriai Nemzeti Koalíció azonban bejelentette, hogy mégsen vesz részt a találkozón, ha az ENSZ nem vonja vissza Irán meghívását. A perzsa állam ugyanis eddig nyíltan támogatta Aszad elnököt és kormányát. Az Egyesült Államok szintén a meghívás érvénytelenítését kéri, hacsak Irán nem támogatja a 2012-es Szíria átemeti kormányának létrehozásáról és a politikai váltásról szóló egyezményt.

Az elmúlt három évben több mint százezer ember vesztette életét Szíriában, körülbelül kétmillió menekült külföldre és hat és félmillió hagyta el otthonát a harcok miatt.

Ellenzéki kampány nélkül fogadták el az új alkotmányt Egyiptomban

Egyiptom

Ellenzéki kampány nélkül fogadták el az új alkotmányt Egyiptomban