rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

A volt belügyminisztert is összeverték Kijevben


Ukrajna

A volt belügyminisztert is összeverték Kijevben

Újabb összecsapások voltak Kijevben a szombatra virradó éjszaka tüntetők és rohamrendőrök között, tucatnyian megsérültek.

A konfliktus egy bírósági tárgyalás után robbant ki. Három szélsőjobboldali fiatalt ítéltek hat év börtönre, amiért fel akarták robbantani a Lenin-szobrot. A dühödt tömeg ekkor a karhatalom útját állták, így kezdődött a verekedés. A sebesültek között van Jurij Lucenko korábbi belügyminiszter is. Egy szemtanú szerint a politikust egy buszba vonszolták és megverték a rendőrök.

- Nem hagyjuk megfélemlíteni magunkat – mondta az egyik tüntető, egy középkorú asszony. – Újra kijövünk az utcára. Nekünk nincs plexipajzsunk, nincs gumibotuink, de van emberi méltóságunk.

Az ukrán fővárosban már november vége óta tartanak az Európa-párti tömegdemonstrációk. Az emberek a Janukovics elnök és a kormány lemondását követelik, illetve azt, hogy büntessék meg a brutális rendőri fellépés felelőseit.

Az euronews tudósítója, Angyelina Karjakina arról számolt be, hogy a karácsonyi ünnepek meglehetős nyugalomban teltek az ukrán fővárosban. Ám a helyzet változatlanul feszült. Amint a kormány okot ad rá, tüstént ezrek lepik el a Majdan környékét. Az emberek kényszerítik a rohamrendőröket, vegyék le a sisakjukat, hogy később azonosítani lehessen őket.