rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Ünneplik az elnök lemondását


Közép-afrikai Köztársaság

Ünneplik az elnök lemondását

Örömünnep a Közép-afrikai Köztársaság fővárosában, Banguiban. Az emberek az utcára tódultak, annak hírére, hogy lemondott az ország ideiglenes elnöke, Michel Djotodia és kormányfője, Nicolas Tiangaye.

Az elnök Csádban jelentette be döntését egy regionális találkozón. A térségbeli államok vezetői szorgalmazták Djotodia és kormányfője lemondását, mert nem tudtak véget vetni az országban tomboló vallási erőszaknak.

Djotodia márciusban került hatalomra, miután muzulmán lázadók megrohamozták a fővárost, Bangui-t. Azóta tart az öldöklés az iszlamista Seleka szervezet és a keresztény milíciák között.

Emiatt csaknem egymillió embernek kellett elmenekülnie otthonából a Közép-afrikai Köztársaságban. A harcokban több mint ezren meghaltak a múlt hónapban.

Franciaország és az Afrikai Unió csapatokat küldött Banguiba, hogy megakadályozzák a harcokat.

Ennek nem mindenki örül: egyes feliratokon gyilkosnak nevezik a francia katonákat.

Valószínűleg hamarosan az Európai Unió is mintegy ezer katonát küld az országba.

Franciaország már korábban sürgette a szövetségeseket, hogy tegyenek többet az 1600 fős külföldi csapat megerősítéséért.