rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Máris lelépett az első román vendégmunkás Angliában


Egyesült Királyság

Máris lelépett az első román vendégmunkás Angliában

Az elsők között érkezett Angliába Victor Spirescu, miután a szigetország lehetővé tette a munkavállalást a román és bolgár állampolgárok számára 2014. január elsejétől- adta hírül a Mail Online.

De miután a 30 éves férfi egy egész napot dolgozott egy autómosóban, nem jelent meg többé a munkahelyén, szállásáról pedig elvitte holmiját.

A dolog annál is kínosabb, mivel érkezésekor, január elsején személyesen fogadta őt Keith Vaz munkáspárti képviselő a lutoni reptéren.

Akkor Spirescu arról biztosította a politikust, hogy minél hamarabb munkába áll, és ez meg is történt: pár nappal később egy olyan autómosó alkalmazta, ahol főleg kelet-európaiak dolgoznak egy közép-angliai városban, Biggleswade-ben.

De angliai sajtóértesülések szerint a férfinek azóta nyoma veszett. Múlt pénteken volt az első napja, de úgy tűnik, az utolsó is. Egyik kollégája szerint Spirescu egy teljes napi munka után a következő napon máris szabadságot vett ki, mondván meg kell látogatnia bátyját Londonban, majd este a szállásról, ahol közösen laktak a többiekkel, elvitte az összes holmiját,és azóta sem került elő.

Fotó: melanie cook, wiccked/flickr.com