NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

2014-ben mozikba kerül Hitchcock holokausztfilmje

2014-ben mozikba kerül Hitchcock holokausztfilmje
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

Hamarosan bemutatják Alfred Hitchcocknak a holokausztról és a német háborús bűnösökről készített dokumentumfilmjét, amelyet eddig még nem láthatott a nagyközönség – derült ki a brit Independent egyik riportjából.

Az 1945-ben rögzített felvételek állítólag még Hichcockot is annyira megdöbbentették, hogy napokig nem tudott bemenni a stúdióba.

A rendezőt egyik mecénása és barátja, Sidney Bernstein kérte meg hogy, segítsen neki a film elkészítésében, amelyben többek között a bergen-belseni koncentrációs tábor felszabadításáról is forgattak.

A filmet a brit hadsereg filmkészítő egységének operatőrei rögzítették, akik amerikai szövetségeseikkel nagyon fontosnak tartották, hogy a háború végével szembesítsék a németeket a tetteikkel, állítja a londoni Imperial War Museum egyik kutatója, Tobby Hagith. Ugyanakkor Hitchcock sem akarta irritálni és provokálni a háború után teljesen összeomlott Németországot, így a film az archívumokban maradt, teljesen elfeledve.

A hat tekercsből álló filmet az 1980-as években egy amerikai kutató fedezte fel. 1984-ben mutattak be öt tekercset a hatból a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, annak ellenére, hogy a tekercsek nagyon rossz állapotban voltak. Jelenleg az anyag feldolgozás alatt van és várhatóan 2014 végére restaurálják és állítják majd úgy össze, ahogyan azt az alkotók eredetileg elképzelték.

A kutató szerint a “zseniális”, “kifinomult” és “őszinte” film nem csak a halál kegyetlenségéről, de a megbékélés és az újrakezdés szépségéről is szól.

  • Figyelmeztetés: felkavaró képek! Csak erős idegzetűek számára. *
A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Mickey egér, a sorozatgyilkos

Személyes holokauszt-emlékeket bemutató grafikák láthatók a Nemzeti Galériában

Tüntetéssel kísért holokausztmúzeum-avatás Hollandiában