rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Elengedték a túszokat a Goodyear gyárában


Gazdaság

Elengedték a túszokat a Goodyear gyárában

Elengedte a két fogvatartott cégvezetőt Franciaországban a Goodyear többszáz dolgozója a bezárásra ítélt amiens-i gumiabroncsgyárban. A szakszervezetek a termelési igazgatót és a humánerőforrás-menedzsert több mint egy napig tartották bezárva, hogy így követeljenek az utcára kerülő több mint ezer dolgozónak magasabb végkielégítést.

– Minden hatásköre megvan a cégnek, ami az államnak is. A Goodyear mindent megkapott, amit akart. Soha nem akartunk erősebb módszerekhez folyamodni, de a csata még nem ért véget – mondta Mickael Wamen, a CGT szakszervezet képviselője.

Kortól függően fejenként 80 és 180 ezer euró, vagyis 24 és 54 millió forint közötti összeget akarnak kiharcolni a dolgozóknak. A vezetőség nem tette közzé az ajánlatát.

Maurice Taylor, a Titan International vezérigazgatója, aki korábban tárgyalt a gyár egy részének megvásárlásáról azt mondta, hogy a két igazgató fogvatartásával feladta a tervét, ami a gyár részbeni túlélését jelentette volna.