rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Heves harcok Irakban


Irak

Heves harcok Irakban

Az iraki hadsereg tovább ostromolja Falludzsát és Ramádit, hogy elűzze az al-Kaida terrorszervezethez köthető szélsőségeseket.

Irak legnagyobb kormányzósága, Anbár két stratégiai jelentőségű városát az Iraki és Levantei Iszlám Állam nevű fegyveres csoport tartja megszállás alatt majdnem egy hete.

A törzsi milíciákról ellentmondásos hírek érkeznek. Falludzsában állítólag az iszlamista fegyvereseket, Ramádiban pedig a kormányhadsereget támogatják.

Núri al-Maliki iraki kormányfő azt ígérte, hogy legyőzik a terrorista csoportokat, és azt kérte az emberektől, hogy ne támogassák az al-Kaidával szövetséges lázadókat.

A Falludzsai Katonai Tanács nevű iszlamista fegyveres csoport viszont azzal fenyegetőzik, hogy megbünteti azokat, akik segítiki a kormánycsapatokat.

A két nyugat-iraki városban azután robbantak ki a harcok, hogy a hatóságok felszámolták a kormány ellen tüntető szunniták egy sátortáborát Ramádiban.

Az amerikai hadsereg 2011-es kivonulásával Irakban újraéledt a felekezeti harc a hatalomból kiszorult, kisebbségi szunniták és a kormányra került síiták között.

A választások után is folytatja az ellenzék a tünetetést Bangladesben

Banglades

A választások után is folytatja az ellenzék a tünetetést Bangladesben