NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Furcsa újévi ajándékkal kedveskedett a pápa

Furcsa újévi ajándékkal kedveskedett a pápa
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

Vicces újévi ajándékot hagyott Ferenc pápa egy dél-spanyolországi apácaközösségnek, akiket telefonon akart felköszönteni az új év alkalmából: rövid üzenetében azt kérdezte tőlük, mi akadályozza őket abban, hogy fogadják a pápa telefonos újévi köszöntőjét?

“Mit csinálhatnak a nővérek, hogy még a telefont sem tudják felvenni? – kérdezte a pápa, elnevetve magát, miközben a lucena-i karmelita nővérek üzenetrögzítőjére beszélt. – Ferenc pápa voltam és csak boldog új évet akartam kívánni. Azt hiszem, később újra megpróbállak hívni titeket. Addig is, Isten áldjon meg titeket!”

A munkásnegyedben található zárda vezetője, Adriana nővér később a spanyol rádiónak elmondta, a pápa hívásakor sem ő, sem négy másik apácatársa nem volt telefonközelben, ugyanis épp együtt imádkozták a nap közepén szokásos imáikat.

- Mikor a szokásos napi feladataim után végre a telefonhoz mentem ellenőrizni az üzeneteinket, azt hittem, meghalok meglepetésemben! Azonnal szóltam a többi testvérnek, hogy jöjjenek, és nekik is lejátszottam az üzenetet. Mindannyian teljesen meg voltunk döbbenve. El sem tudtuk képzelni, hogy miközben napi feladatainkat végezzük, a pápa gondol ránk és beszélni akar velünk!

Adriana nővér később megpróbálta visszahívni a Vatikánt, de hiába. Így kénytelenek voltak megvárni, míg a pápa az este folyamán visszahívta őket. Mint kiderült, Ferenc pápa több, a zárdában szolgáló nővérrel is régi barátságot ápol, mivel sokan közülük – akárcsak ő – Argentínából származnak.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Békét sürgetett a világon Ferenc pápa virágvasárnap

Vatikán: apácákat rontott meg egy jezsuita pap

Ferenc pápa arra kért mindenkit, hogy pazarlás nélkül ünnepeljen