rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Letette hivatali esküjét New York új polgármestere


Amerikai Egyesült Államok

Letette hivatali esküjét New York új polgármestere

Január elsején beiktatták New York új polgármesterét. Bill de Blasio hivatali esküjét Franklin Delano Roosevelt egykori Bibliájára tette le, a ceremóniát Bill Clinton volt elnök vezette. De Blasio mellett ott állt felesége és két gyermeke.

Több mint húsz év után áll újra demokrata politikus az amerikai nagyváros élén.

- Megvalósítjuk azt, amiről olyan sok new yorki álmodott. Sikeresek leszünk együtt, egyesítjük a várost, habár tudjuk, hogy ez nem lesz egyszerű. De az utat nem én fogom egyedül járni, hanem mindannyian végigmegyünk rajta – mondta az új polgármester.

Bill de Blasio hatalmas fölénnyel nyert az őszi választásokon. Magát anti-bloombergistának tartja. Michael Bloomberg idején ugyan javult a közbiztonság és élhetőbb lett a város, de szerinte sokkal nagyobb lett a szakadék a szegények és a gazdagot között. Sokan érezték úgy, hogy Bloomberg elsősorban a módosabb polgárok polgármestere. Az 52 éves De Blasio nagy változásokat, emberközelibb városvezetést ígért, valamint az elhanyagolt városrészek fejlesztését, és a kisebbségek, a szegények helyzetének javítását tervezi.

Bill de Blasio eddig New York ombudsmanja volt. Korábban a Clinton-kormányzatban dolgozott, ő irányította például Hillary Clinton szenátusi kampányát.

A 12 év után leköszönő Michael Bloomberg a jövőben a fegyverhasználat korlátozása elleni kampány élharcosa akar lenni.