rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Amerikát is megfenyegette az észak-koreai diktátor


Korea

Amerikát is megfenyegette az észak-koreai diktátor

Kim Dzsongun, Észak-Korea vezetője újévi beszédében sem tompított az Egyesült Államokat és a térséget fenyegető retorikáján. Megemlítette azt is, hogy egy esetleges nukleáris háború atomkatasztrófához vezethetne a Koreai-félsziget térségében, ami veszélyeztetné az Amerikai Egyesült Államok biztonságát is. Ezzel összefüggésben nevezte fontosnak a két Korea kapcsolatának javítását Kim Dzsongun.

Újévi beszédében az észak-koreai vezető először szólt nyilvánosan nagybátyja kivégzéséről, hangoztatva, hogy az ország érdekei kívánták meg, hogy a pártot megtisztítsák a széthúzó szennyeződéstől.

Kim Dzsongun, az Észak-Koreát irányító család harmadik generációs vezetője név szerint nem említette Dzsang Szongtheket, csak körülírta személyét. Nagybátyja azért vált kegyvesztetté, mert a Koreai Munkapárt szerint hatalmi tömörülést épített maga köré a párton belül.