NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Forrongó Egyiptom

Forrongó Egyiptom
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

Egyiptom egyre inkább az erőszak mocsarába süllyed a január közepén esedékes, alkotmányról történő népszavazás, illetve a fél évre rá következő parlamenti választások közeledtével.
A Nílus-deltájában fekvő Ansasz város katonai parancsnokságánál robbant autóbomba már a második merénylet volt a héten.

A kairói Al-Azhar egyetemen és környékén – melyet a Muzulmán Testvériség nevű szervezet szellemi központjának tartanak – péntek óta többször összecsaptak a szunnita iszlám diákok a rendfenntartókkal. Ezek során hatan meghaltak, az egyetem épületét felgyújtották.

A múlt hét keddi, Manszúra város rendőrségi központja ellen elkövetett öngyilkos merénylet tizenhat ember, többségében rendőrségi újonc halálát okozta.
Ezt követően nyilvánította terrorszervezetté a hadsereg által támogatott átmeneti kormány a júliusban eltávolított elnök, Mohamed Murszi mozgalmát, a Muzulmán Testvériséget.

Általános vélemény szerint, a gyilkos robbantásokat az Al-Kaida inspirálja, de a kormány a Muzulmán Testvériséget teszi felelőssé, amely egyébként elítélte a támadást.
A kormány lépésére a mozgalom meghirdette a „a harag hetét”.

A Muzulmán Testvériség teljes vezetősége és több ezer aktivistája börtönben van, az ellenük folyó perekben hazaárulással és terrorizmussal vádolják őket, ezekért akár halálbüntetés is kiszabható. Terrorszervezetté nyilvánítása még keményebb fellépést tesz lehetővé. De híveit ez sem tántorítja el, Alexandriában ezrek vonultak békésen a mozgalom mellett tüntetve.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Asz-Sziszi marad az elnök Egyiptomban, majdnem 90 százalékkal nyert

Egyiptom titokban 40 ezer rakétával akarta segíteni Oroszország háborúját

Svéd és holland zászlókat égettek ázsiai fővárosokban