rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

A török hadsereg kimaradna a politikai botrányból


Törökország

A török hadsereg kimaradna a politikai botrányból

A török hadsereg nem fog beavatkozni a politikai válságba, amelyet a korrupciós botrány indított el, közölte a török haderő. A hadsereg azokra a találgatásokra reagált, amelyek szerint az egyre inkább burjánzó botránnyal katonai puccsot készítenének elő.

A múlt héten az Erdogan-kormány három miniszterének fiát vesztegetéssel és korrupcióval gyanúsították meg, valamint azzal, hogy tiltott pénzügyi tranzakciókat hajtottak végre Iránnal. Az érintett három tárcavezető lemondott.

- Világos leszek. Ha a nép úgy akarja, hogy távozzunk, megtesszük. De ha azt akarják, hogy maradjunk, akkor maradunk, hiába hajtogatja ennek ellenkezőjét egyvalaki – mondta Recep Tayyip Erdogan, arra reagálva, hogy az egyik leváltott miniszter a távozását sürgeti. A miniszterelnök szerint a botránnyal politikai ellenfelei akarják megbuktatni – összesen tíz minisztert menesztett.

A botrány kirobbanása óta ismét, szinte folyamatosak a kormányellenes tüntetések az országban. Utoljára nyár elején érték egymást az ellenzéki tiltakozások, miután az isztambuli park beépítése miatti tüntetést szétverte a rendőrség. Az akkori demonstrációk fő helyszínét, a Takszim teret most is emlegetik a tiltakozók – ahogy skandálják: minden, mindenhol az isztambuli térre emlékezteti őket.