rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Korrupciós-dominó: a volt belügyminiszter kilépett a kormánypártból Törökországban


Törökország

Korrupciós-dominó: a volt belügyminiszter kilépett a kormánypártból Törökországban

Megállíthatatlannak bizonyul a korrupciós botrány Törökországban.

Az Erdogan-kormány három minisztere után egy volt tárcavezető, az egykori belügyminiszter, Naim Sahin is bejelentette, hogy lemond párttagságáról, vagyis kilép az Igazság és Haladás pártból.

A szerdán délelőtt lemondott környezetvédelmi miniszter, aki fia révén érintett az ügyben, a kormányfő felelősségét pedzegette, mondván, hogy neki is távoznia kellene posztjáról.

A kormányfő, aki szerdán nyilvánosság elé állt, személyes felelősségről nem beszélt, az elmúlt tizenegy év eredményeire hivatkozott. Úgy fogalmazott, hogy ha egy párt sikeres, annak oka van. Azt, hogy az Igazság és Haladás tizenegy éve van kormányon, tisztességes, kitartó és eltökélt munkájának köszönheti. Épp ezért – tette hozzá – nem tűr meg soraiban olyanokat, akiknek tisztessége akárcsak megkérdőjeleződik.

A korrupciós ügyben eddig hetvenen kerültek őrizetbe. A három miniszter fia azért került rács mögé, mert érintettek lehetnek egy állami bank Iránnal kötött titkos olajüzleteiben.

A kormány több száz rendőri vezetőt menesztett vagy helyezett át a választások előtt nem sokkal kirobbant korrupciós botrányra válaszul Törökországban.