rendkívüli hír

Találkozott szüleivel Hodorkovszkij Berlinben

Éppen ezt olvassa:

Találkozott szüleivel Hodorkovszkij Berlinben

Betűméret Aa Aa

A váratlan elnöki kegyelemmel szabadult Mihail Hodorkovszkij a német fővárosban találkozott ismét szüleivel, Marinával és Borisszal.

Az egykori olajmágnásnak 10 éves börtöbüntetése során nem sok lehetősége volt látogatók fogadására.

- Az elmúlt évek alatt, összesen négy éven keresztül minden negyedévben három napon át volt lehetsőgém arra, hogy a látogató szobában aladjak, és ott fogadjam a hozzátartozóimat – fogalmazott Hodorkovszkij egyik első interjújában. – Ez azért volt, mert egy év két hónapig Krasnokamenskben voltam, és két és fél évig Segezhaban, így csak ezek alatt az évek alatt tudtam hosszabb időre is találkozni a látogatóimmal. A többi évek alatt olyan börtönökben voltam, ahol csak rövid látogatásokra volt lehetőség.

Vlagyimir Putyin egyik legnagyobb ellenfelének tartott olajmágnás pénteken érkezett Berlinbe, ahol annak egyik patinás szállodájában készült a család fogadására. Legidősebb fia, Pável is megérkezett New Yorkból, aki apja nevében beszélt az újságírókkal a hotel bejárata előtt.

– Ahogyan bizonyosan el tudják képzelni, az apám most nagyon sok mindenen megy keresztül, így nem tud találkozni mindannyiunkkal. Ugyanakkor nagyra tartja az Önök és mindazok támogatását, akik az elmúlt tíz év alatt nem felejtették el, és törődtek vele.

Hodorkovszkij vasárnap 13 órakor tart sajtótájékoztatót az egykori Kelet-Berlin és Nyugat-Berlin közötti Checkpoint Charlie határátkelőhelynél. A sajtótájékoztatót, ahol várhatóan majd jövőbeli terveiről is beszél, az Euronews élőben közvetíti.