rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Az elektromos cigaretta is tiltólistára került New Yorkban


Világ

Az elektromos cigaretta is tiltólistára került New Yorkban

Az amerikai metropolisz tanácsa ugyanis jókora többséggel megszavazta a javaslatot, amely szerint nyilvános helyen eztán nemcsak dohányozni nem szabad, hanem semmi olyasmit sem lehet tenni, ami emlékzetet a cigarettázásra.

A jogszabály támogatói legalábbis ezzel érvelnek mondván, hogy az elektromos cigaretta – megjelenésében és metódusában – tovább élteti a dohányzás szokását.

Egy fiatalember, aki amúgy dohányzik, azt mondja, nem érti, mi lehet a tiltás mögött, de feltételezi, hogy valami észszerű magyarázat csak van rá. Különben meg – teszi hozzá -, erre csak azok lesznek kíváncsiak, akiket valamilyen módon érint.

Egy másik helybéli szintén értetlenül fogadja az elektromos cigaretta elleni döntést. Azt mondja, föl nem foghatja, hogy ha egyszer nem egészségtelen és még csak nem is büdös, vajon mi szól ellene. Szerinte ez a manapság általános, társadalmi szintű bűntudatkeltés része.

Elemzők arra emlékeztetnek, hogy az intézkedés – akárcsak a dohánytermékek vásárlásának korhatárát megemelő pár héttel ezelőtti határozat – a leköszönő polgármester, Michael Bloomberg utolsó keserű piruláinak egyike, amelyet az egészséges életmód jegyében lenyom az amerikaiak torkán New Yorkban.