rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Japán nagybevásárlást tart fegyverekből Kínától tartva


Japán

Japán nagybevásárlást tart fegyverekből Kínától tartva

A japán kormány új nemzetbiztonsági startégiát hagyott jóvá kedden, amellyel ellensúlyozni igyekszik Kína egyre növekvő katonai jelenlétét a térségben. A változás olyan nagy, hogy az egyértelműen megreformálja Japán második világháború óta fennálló alkotmányos pacifizmusát, és új fénybe helyezi az ország védelmi startégiáját is.

A 2014 és 2019 közötti időszakra vonatkozó stratégia szerint Japán öt százalékkal növeli a védelmi kiadásokat, ami így eléri majd a 174 milliárd eurót. A bevásárlási lista nagyon hosszú és változatos. Többek között 52 kétéltű harcijármű, 5 tengeralattjáró, 3 megfigyelő drón, 28 F3-as lopakodó vadászgép, valamint 2 rakétaelhárító berendezés is szerepel rajta.

Az ügy kapcsán Abe Shinzo japán miniszterelnök pozitív és proaktív stratégiáról beszélt, és olyan biztonságpolitikáról, ami átláthatóbb lehet nem csak a japánoknak, de a szomszéd országok számára is.

- A nemzetközi együttműködésen és a felelősségteljes békepolitikánkon keresztül mi tovább folytatjuk eddigi erőfeszítéseinket, hogy hozzájáruljunk a nemzetközi békéhez és stabilitáshoz – fogalmazott a miniszterelnök.

Tokió új harcieszközei közül több is olyan nagyhatótávolságú fegyver, ami egyértelműen a távoli tengeri stratégiai pontok védelmét is biztosítani tudja. Japán úgy véli, hogy az igazi veszélyt a Szovjetunió széthullása után Kína és Észak-Korea jelentheti a szigetországnak.

Nem meglepő, hogy márciusban Peking is megemelte védelmi költségvetését mintegy 10 százalékkal, azaz 86 milliárd euróval. Ez az emelés pedig önmagában is a duplája japán évi védelmi költségvetésének ami “csak” 35 milliárd euró. A két ország között azóta feszült a helyzet, mióta vita alakult ki a Kelet-kínai- tengeren fekvő Szankaku, kínaiul Tiaojü néven ismert szigetek területi hovatartozásáról.

Kína pedig még tovább fokozta a konfliktust, amikor a múlt hónapban kijelölt a vitatott terület felett egy olyan légi övezetet, ahová a belépő gépeknek azonosítaniuk kell magukat.