rendkívüli hír

rendkívüli hír

Amerikai szenátorok biztatták az ukrán tüntetőket

Éppen ezt olvassa:

Amerikai szenátorok biztatták az ukrán tüntetőket

Betűméret Aa Aa

Több mint kétszázezren tüntettek Kijevben Ukrajna európai integrációjáért, de céljuk egyre inkább távolodni látszik. Az Európai Unió felfüggesztette a társulási szerződés előkészítését.

Ezt Stefan Füle bővítési uniós biztos közölte Twitter-üzenetben. Mint írta, a további egyeztetések feltétele, hogy Ukrajna világosan elkötelezze magát a megállapodás aláírása mellett.

- Az ukránok 70 százaléka azt akarja, hogy az ország az európai család része legyen – mondta Vitalij Klicsko, az ellenzéki Udar párt vezetője.

A Méltóság Napjának nevezett nagygyűlésen amerikai szenátorok, a republikánus John McCain és a demokrata Chris Murphy is kiálltak a tüntetők mellett.

- Az Önök békés tiltakozása lelkesíti az országukat és a világot. Ukrajna jobbá teszi majd Európát, ahogyan Európa is Ukrajnát – mondta John McCain.

Ukrajnában hetek óta tartanak a tömegdemonstrációk amiatt, hogy Janukovics elnök az EU helyett Oroszországgal akarja szorosabbra fűzni a kapcsolatokat. Pénteken tárgyalt először az ellenzékkel, de nem jutottak dűlőre.

- A tárgyalásoknak semmi eredménye nem volt, mert az elnök nem akarja teljesíteni a tiltakozók és az ellenzék követeléseit. Ő Putyin elnöktől függ – magyarázta az egyik tüntető.

Viktor Janukovics kedden Moszkvába látogat. Ekkor az ukrán ellenzék újabb nagygyűlést tart a kijevi Függetlenség terén, hogy kinyilvánítsa: az ukránok nem fognak csatlakozni Oroszország, Fehéroroszország és Kazahsztán vámuniójához – mondja az euronews tudósítója.