rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Janukovics támogatói tüntetnek, az ellenzék még készülődik


Ukrajna

Janukovics támogatói tüntetnek, az ellenzék még készülődik

Az ukrán elnök mellett tüntettek Kijevben szombaton. Viktor Janukovics támogatói az Európai téren gyülekeztek, mindössze néhány száz méterre az ellenzéki megmozdulásoknak helyet adó tértől. A demonstrálók szerint az államfő távozását hetek óta követelőknek nincs igazuk, az elnök helyesen járt el, amikor nem írta alá az uniós társulási szerződést. A megmozdulás szigorú rendőri biztosítás mellett zajlott.

- Bizonyos feltételeknek eleget kéne tennünk, tudják Önök, hogy pontosan milyen feltételeknek? Legalizálnunk kell az azonos neműek házasságát, el kell fogadnunk azt erről szóló törvényt. Kérdem én, készen áll ez a társadalom erre? Ugye, hogy nem? – kérdezte ironikusan Mikola Azarov ukrán kormányfő a tömegtől.

- Tíz perc alatt eldöntöttem, hogy kijövök tüntetni. Elegem van a sárdobálásból. Az ukránok többsége látja a sok pozitív változást, ami az országban történt. Az életünk nem olyan rossz, mint azt egyesek hiszik – mondta egy tüntető.

A Függetlenség terén, ahová az ellenzék vasárnapra hirdetett nagygyűlést Ukrajna európai integrációjért, közben folyamatosan növekszik a tömeg. Sokan már hetek óta ott vannak, a mínuszok ellenére.

- Szerintem holnap egymillióan is összegyűlnek. Azért mondom ezt, mert múlt vasárnap itt voltam, és akkor is legalább annyian lehettek – mondta egy diák.

Viktor Janukovics elnök pénteken ült le tárgyalni az ellenzékkel, hogy kiutat keressenek a belpolitikai válságból. A ellenzék az egyeztetések után úgy nyilatkozott, számos kérdésre nem kaptak választ, így arra sem, hogy ki adott parancsot a november 30-i tüntetés erőszakos feloszlatására. Annyi viszont biztos, hogy az elnök a november végi eseményekkel összefüggésben menesztette a kijevi rendőrparancsnokot, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács helyettes vezetőjét és az államigazgatás vezetőjét.