NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Ukrajna megint meggondolta magát

Ukrajna megint meggondolta magát
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

Újabb fordulat történt Ukrajna és az Európai Unió kapcsolataiban. Két héttel azután, hogy a kormány bejelentette, kihátrálnak az uniós társulási szerződés mögül, a kormányfőhelyettes Brüsszelben csütörtökön azt mondta, mégis aláírnák a dokumentumot. A következő lépéseket egy útitervben rögzítik.

- A Társulási Szerződés egy szabadkereskedelmi övezetet hoz létre. Ez az ajánlatunk Ukrajna és az ukrán emberek számára és ez az ajánlat továbbra is érvényben van – mondta az unió bővítésii biztosa. – Az Európai Unió hajlandó megkötni a szerződést, amint az ukrán hatóságok készen állnak erre – tette hozzá Stefan Füle.

Az ukrán delegációt vezető kormányfőhelyettes azt mondta, a közeljövőben megállapodhatnak az Európai Unióval és aláírhatják a Társulási Szerződést.

Andrej Beketov az ukrán miniszterelnök-helyettest kérdezte Brüsszelben az unióval folytatott tárgyalásokról.

Euronews: – Mi a legfőbb eredménye a megbeszélésnek Ukrajna számára?

Sergij Arbuzov: – A legnagyobb eredmény az, hogy nincs szünet a tárgyalásokban. A megbeszélések sikeresen folynak.

Euronews: – Mit tudhatunk a Társulási Szerződéshez vezető útitervről?

Sergij Arbuzov: – Ez egy olyan munkadokumentum, amelynek elkészítése még folyamatban van. Lépésről lépésre leírja majd a tárgyalások menetét, Az útiterv rögzíti majd azokat a tennivalókat, amelyek elvezetnek az aláíráshoz.

Euronews: – Mikorra várható az aláírás?

Sergij Arbuzov: – Szerintem nagyon hamar.

Euronews: – Van erre politikai akarat mindkét részről?

Sergij Arbuzov: – Azért vagyok itt, hogy ezt bizonyítsam.

Euronews: – Részt vesznek majd az Eurázsiai Vámunióban, amelyet az orosz elnök szorgalmaz?

Sergij Arbuzov: – A stratégiai célunk az európai integráció. Azért vagyok itt, hogy ezt konkrétumokkal is bizonyítsam mindenkinek.

Euronews: – Stefan Füle meggyőzte Önt, hogy a társult tagság valóban segíti majd Ukrajnát és a hasznára válik?

Sergij Arbuzov: – Erről nem kell meggyőzni bennünket. Már korábban egértettük, mik a közép – illetve hosszútávú előnyei a szerződés aláírásának.

Euronews: – Ukrajna számít pénzügyi segítségre az Európai Uniótól a szerződés eláírása előtt?

Sergij Arbuzov: – Nem, azt hiszem az útitervünk világosan megmutatja majd, milyen lépésekre van szükség és milyen lépsekkel számolunk az alárásig.

HIRDETÉS

Euronews: – Számít az unió támogatására az Imf-fel kezdődő hiteltárgyalásokon?

Sergij Arbuzov: – A valutaalapot illetően még folynak a tárgyalások a pontos összegről és az időzítésről. A szándéklevelünkben 15 milliárd euróról van szó. A tárgyalások folynak, de a pontos összeg csak akkor derül ki, ha aláírtuk a szándéklevelet.

Euronews: – Mit gonol arról, hogy a Valutaalap például energiaáremelést szeretne?

Sergij Arbuzov: – Épp erről tárgyalunk most. Próbáljuk áthidalni a nézetkülönbséget az árak, a költségvetés és a pénzügyi politika ügyében.

Euronews: – Milyen hangulatban tér vissza Kijevbe?

HIRDETÉS

Sergij Arbuzov – Boldog vagyok, mert a pábeszéd konstruktív volt. Őszintén szólva, egy nehéz, de őszinte dialógusra számítunk és örülök a megbeszélésünk eredményének. Hiszen most mindkét fél látja, merre haladunk és mi a cél.

Euronews: – Miniszterelnök-helyettes úr, köszönöm az interjút!

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Felvonták a svéd zászlót a NATO brüsszeli központjánál

Egy magyar a Top 100-ban: az Európai Parlament legbefolyásosabb tagjai

Az EP védelmi bizottsága két tagjának mobilján is kémprogramot találtak