rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

CIA ügynök volt a hat éve Iránban eltűnt Robert Levinson


Irán

CIA ügynök volt a hat éve Iránban eltűnt Robert Levinson

A CIA-nek kémkedett az az amerikai volt FBI ügynök, aki 2007-ben tünt el Iránban – több éves nyomozás után az AP hírügynökség nyilvánosságra hozta amit megtudott.

Ezek az utolsó felvételek Robert Levinsonról.

Robert Levinson közel hét éve az iráni Kish szigetére utazott, ami a turisták mellett a csempészek és a bűnözők kedvelt úticélja is. Az utolsó információ szerint egy bérgyilkossal volt találkozója, azóta senki nem hallott róla.

Robert Levinson nyugdíjazása előtt a Floridában tevékenykedő orosz maffia ügyeit vizsgálta. Az egyik legsikeresebb FBI ügynökként ismerték.

Eltűnése után felesége és egyik gyermeke Iránba utazott, de semmit nem tudtak meg róla. Az amerikai külügyminisztérium is sokáig azt állította, hogy a férfi magánemberként, üzleti úton járt Kish szigetén. Az akkori iráni elnök, Mahmoud Ahmadinezsád azt nyilatkozta az AP hírügynöskégnek, hogy Robert Levinsont nem börtönözték be és segítenek az amerikai hatóságoknak a felkutatásában.

A szerződése szerint Levinson a CIA elemzői csoportjához tartozott, valójában azonban kiváló terepügynök volt.

A CIA sokáig titkolta kapcsolatát Levinsonnal, a családjának pedig 2,5 millió dollár életjáradékot fizetett a hallgatásért cserébe.

Miután az amerikai kongresszus számára is nyilvánvalóvá vált, hogy Robert Levinson a CIA-nek kémkedett Iránban, leváltottak három vezető elemzőt, hét másik munkatársat pedig megrovásban részesítettek.

Az FBI tovább folytatja keresését a nyomravezetőnek pedig tavaly márciusban egymillió dollár jutalmat ajánlott.

Az AP hírügynökség az amerikai hatóságok kérésére háromszor is elhalasztotta Robert Levinson történetének közzétételét. Ám az eddigi nyomozások nem vezettek sehova. A külügyminisztérium azt állítja, hogy nem adták fel, de továbbra sincs semmi bizonyíték arra, hol lehet a férfi és él-e még. Az AP ezért döntött úgy, hogy nyilvánosságra hozza a történetet.