rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Nyilatkozattal támogatja a kijevi tüntőket az unió


Európa

Nyilatkozattal támogatja a kijevi tüntőket az unió

Az Európai Unió szolidaritást vállal a békés ukrán tüntetőkkel és elítéli a rendőrség brutális fellépését Kijevben. Ez áll az Európai Parlament Strasbourgban elfogadott határozatában. A képviselők szerint szabadon kell engedni a letartóztatott tüntetőket és magas szintű párbeszédet kell kezdeni az ukrán kormánnyal a válság megoldásáról.

- Egyre inkább az az érzésünk, hogy őket már nem érdekli a nyugat, Janukovics inkább Oroszországra számít – mondta a külügyi bizottság vezetője, Elmar Brok. – Néha az az érzésem, hogy visszajön a vasfüggöny, de remélem nincs igazam. Tárgyani kell az ellenzék bevonásával – tette hozzá a politikus.

Közben az Európai Parlamentbe ellenzéki delegáció érkezett Ukrajnából. Szerintük veszélyben van a demokrácia az egykori szojvet tagköztársaságban.

- Ukrajna nagy veszélyben van, a politikai válságnak ugyanis nincs békés megoldása – magyarázta egy korábbi ukrán képviselő. – Azért jöttünk, hogy sürgős segítséget kérjünk Ukrajnának európai barátainktól – tette hozzá Ostap Semerak.