rendkívüli hír

Végtelen sorok Mandela ravatala előtt

Éppen ezt olvassa:

Végtelen sorok Mandela ravatala előtt

Betűméret Aa Aa

Megállás nélkül érkeznek az emberek a múlt csütörtökön elhunyt Nelson Mandela ravatalához Pretoriában. Koporsóját a dél-afrikai elnökségnek és a kormánynak helyet adó Union Buildingsben állították fel, ahol tiszteletét tette Dél-Afrika korábbi elnöke, Frederik de Klerk is, akivel Mandela közösen kapott Nobel-békedíjat 1993-ban.

- Én most abban bízom, hogy az ő megbékélésbe vetett hite halála után is tovább él és virágzik majd Dél-Afrikában – fogalmazott az egykori elnök.

Az emberek szeretett Madibájuktól még két napig vehetnek búcsút, a háromnapos ravatalozás után vasárnap helyezik majd végső nyugalomra szülőfalujában, Kunuban. Múlt csötörtöki halála óta gyászol, egyben egy páratlan életutat is ünnepel Dél-Afrika.

– Ő egy ikon. Olyanvalaki, aki nagyon sokat tett az országért. Úgy értem, hogy feláldozta az életét és az egész családját értünk – fogalmazott az egyik gyászoló. Ő egy önzetlen ember volt, akinek a saját érdekei csak a mieink után jöttek. Mi így tudjuk kifejezni a tiszteletünket iránta. – Ő egy olyan ember volt, aki harcolt azért, amiben hitt, és így átalakította az országunkat -mondta egy másik tisztelő.

Hosszú a sor, nagy a hőség, sokan elájulnak… Mindezek ellenére az emberek énekelnek és táncolnak, így várják sorukat, hogy elbúcsúzzanak a “szivárvány nemzet” atyjától.