NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Búcsú a "történelem óriásától"

Búcsú a "történelem óriásától"
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

Nelson Mandela gyászszertartásán nem csak a helyiek vettek részt, hanem közel 100 állam- és kormányfő is. Az Euronews kiküldött tudósítója a helyszínről jelentkezett.

Euronews: – Üdvözlöm tudósítónkat Francois Chignac-ot, aki csatlakozik hozzánk a sowetoi stadionból Johannesburgban. Barack Obama elnök úgy fogalmazott ma, hogy Mandela a történelem egyik óriása volt. Egyben kritikával illete azokat a politikai vezetőket is, akik most Mandelat gyászolják, de közben elnyomják saját népüket. Mondhatjuk, hogy Mandela szelleme megérintette a politikusokat ma?

Francois Chignac: -Kétségtelenül. Azt még Ban Ki Moon ENSZ főtitkár is kieml, hogy Mandelanak még halálában is sikerült egyesítenie a politikusokat. A világ több mint 90 fontos kormány és államfője van itt. Többek között láthattuk Obamát kezet fogni Raul Castroval vagy George Bush társaságában. Szemtanúi lehettünk annak, hogy Nicholas Sarkozy Francois Holland mellett ült. Japánok a kínaiakkal, míg az irániak arabokkal és törökökkel beszélgettek, miközben mindenkit egy cél hozott ide, hogy végső búcsút vegyen Nelson Mandelatól.

Euronews: – Volt néhány kellemetlen pillnat is a szertartás folyamán, voltak kifütyülések is.

Francois Chignac: – Ez Jacob Zuma dél-afrikai elnök beszéde alatt történt. Amikor a 2009-ben megválasztott elnök el kezdett beszélni, akkor az egész stadion kifütyülte. Először beszélnie is nagyon nehéz volt. Ez kicsit Dél- Afrika jövőjét is előrevetíti, hiszen jövőre lesznek választások és az Afrikai Nemzeti Kongresszust, Zuma párját nagyon sok bírálat éri.

Euronews: – Köszönjük Francois. A gyászszertatás időpontja egybeesik a Nobel-békedíj átadásával Osloban, pontosan húsz évvel azután, hogy azt Frederik de Klerknek és Mandelanak is odaítélték 1993-ban.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Dél-Afrika: 45 zarándok halt meg egy balesetben

Kiengedték a börtönből Oscar Pistoriust

Szabadul a barátnője meggyilkolásáért elítélt dél-afrikai atléta