rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Egész nap Nelson Mandeláért imádkoznak Dél Afrikában


Dél-Afrika

Egész nap Nelson Mandeláért imádkoznak Dél Afrikában

Egész nap Nelson Mandeláért imádkoznak Dél Afrikában. A johannesburgi hangulatot egyszerre jellemzi a remény és a gyász.

A nemzeti fohász és emlékezés napjára Zuma elnök azt kérte, templomokban, stadionokban és termekben gyűljenek össze országa polgárai.

Tánccal és énekkel gyászolják Nelson Mandelát Sowetoban – Johannesburg legnagyobb fekete negyedében, a volt dél-afrikai elnök egykori háza közelében található Vilakazi utcában a csütörtökön elhunyt politikusért szólnak a dalok.

Kicsit odébb pedig virágokkal és emlékkönyvbe írt üzenetekkel tisztelegnek Madiba emléke előtt, a róla elnevezett téren. És rengeteg mécsessel. A területet elborították a csokrok. És rengetegen érkeznek, hogy – ha néhány sorral is – emlékezzenek az apartheid-rendszer elleni harc kiemelkedő személyiségére.

- Ő volt minden dél-afrikai apja. Békét hozott ennek az országnak, minden, amit mára elért ez az állam, neki köszönhető. Az ő példája talán békét hozhat a világ többi részére is – mondta sírva egy asszony.

Egy másik helybéli azt emelte ki, hogy – Mandelának hála – ma már lehet szabadságról beszélni, egy olyan világról, ahol mindenkinek egyenlő esélye van, bőrszínre való tekintet nélkül, ami korábban elképzelhetetlen volt.

- Olyan sokat tett az országunkért, hogy úgy éreztem, el kell jönnöm, és írnom kell valamit ebbe a könyvbe, így jelezve, hogy fejet hajtok előtte. Ez nem nagy dolog, de biztosan örülne neki – mondta egy fiatal nő.

Két kislány pedig arról beszélt, hogy Mandela nem hagyta, hogy elkülönítsék őket a bőrszínük miatt, mert szerinte mindannyiuknak egy iskolában van a helye.

Dél-Afrika első színesbőrű elnöke csütörtökön hunyt el, 95 éves korában.

Ahogy az Euronews tudósítója fogalmazott, természetesen bánat és gyász honol Johannesburgban, ezt látni az arcokon, érezni a hangokon. De – mint mondta – a gyászolt férfi személyén keresztül ez a szomorúság reménnyel és a közösség érzésével keveredik.

Megszorító költségvetés tervét fogadta el a görög parlament 2014-re

Görögország

Megszorító költségvetés tervét fogadta el a görög parlament 2014-re