rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Magyarországon is okozhat 100 km/órás széllökéseket a Xavér


Németország

Magyarországon is okozhat 100 km/órás széllökéseket a Xavér

Hazánkat is elérheti pénteken a Xavér elnevezésű viharciklon hidegfrontja. Nyugat-Európában több országban a legmagasabb szintű riasztást adták ki a nagyerejű szél és a vihar keltette dagályok miatt. A legnagyobb fennakadásokat Németországban okozta eddig a vihar, ahol számos repülőjáratot törölni kellett.

Francia ország északi részén, Belgiumban és Nagy-Britanniában is viharos az idő. Egy német meteorológus a veszélyekre figyelmeztet:

- A nagyerejű szél fákat dönthet ki, épületszerkezetekből szakíthat ki darabokat, a lehulló nagy törmelékek életveszélyesek lehetnek. Igyekezzünk olyan helyen parkolni, ahol az autóra nem eshet rá semmi, és vihar idején ne legyünk a szabadban – tanácsolja Andreas Friedrich német meteorológus.

A viharos időjárás erejét eddig leginkább Skóciában érezte meg a lakosság, több ezer háztartás maradt áramszolgáltatás nélkül.

Magyarország fölött várhatóan Mikulás napján vonul át a ciklon hidegfrontja,viharossá fokozódik a nyugati, északnyugati szél, az ország északi felén a legerősebb széllökések a 70-90 kilométer/órát is elérhetik, sőt Győr-Moson-Sopron megye területén akár 100-120 kilométer/órás szélvihar sem kizárt.



Credit: http://www.estofex.org/