rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Utrechti start a Touron


Sport

Utrechti start a Touron

Időfutammal indul majd a 2015-ös francia kerékpáros körverseny, a Tour de France – Utrechtben.

A 300 ezer lakosú város a hatodik Hollandiában, amely vendégül látja a Tourt. Először 1954-ben Amszterdam, utoljára 2010-ben Rotterdam volt versenyszínhely.

A versenyigazgató, Christian Prudhomme további részletekről is tájékoztatást adott.

- Ha lemaradsz a prológról még rajthoz állhatsz az első szakaszon, de ha itt érkezel időn túl, akkor nem lehetsz ott a második szakasz rajtjánál. Az időfutam egyébként teljesen sima lesz, ami a sprintereknek kedvez. Az útvonal átmegy a városon keletről nyugatra és vissza – mondta a 2015-ös versenyről Prudhomme.

A versenyindító időfutam távja mindössze 13 ezer 700 méter lesz, majd Utrechtben rendezik a második szakaszt is.

Azért is esett a választás Hollandiára, mert valódi biciklis nemzet. A Tourt eddig két holland kerékpáros – Jan Janssen 1968-ban és Joop Zoetemelk 1980- ban – nyerte meg.