rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

GMO csaták Európában


Európa

GMO csaták Európában

A génmódosított termékeket gyártó cégek a sajtót is befolyásolják – mondta egy francia professzor Brüsszelben, miután egy szaklap visszavonta a tavalyi nagy vihart kavart publikációjának tudományos hitelesítését. A kísérletben patkányokat tápláltak génkezelt kukoricával, amely az eredmény szerint komoly egészségkárosodást okozott. Sokak szerint összefonódások vezettek a döntéshez.

- Az újság most egy olyan szerkesztőt alkalmaz, aki korábban a Monsanto-nál dolgozott – mondta egy Ep-képviselő. – A tanulmány visszavonásával az eredményt akarják megsemmisíteni. Ráadásul ezzel a génmódosított élelmiszerek hosszútávú hatásainak a kutatását is ellehetetlenítik – tette hozzá Corinne Lepage.

A kutató azt állítja, a mostani rendszerben a nagy cégek végezhetik a saját termékeik ellenőrzését. Szerinte az övé volt az egyetlen független vizsgálat. A professzor az európai intézmények felelősségét is vizsgálná.

- Az újságot azzal vádoljuk, hogy összejátszott a Monsanto-val, a Monsanto-t pedig csalással és a saját termékekei megtévesztő minősítésével vádolom, a bizottságot pedig azzal, hogy csak a világcég adatait fogadják el – mondta a kutató, Gilles -Eric Séralini.

Az Európai Bizottság nemrég az egyik génmódosított kukoricafaj termesztésének engedélyezését javasolta a tagállamoknak.