rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Szerdán véget érhet Silvio Berlusconi politikai pályafutása


Olaszország

Szerdán véget érhet Silvio Berlusconi politikai pályafutása

Bizalmi szavazásnak is tekintett szenátusi voksoláson átment Olaszország 2014-es költségvetése.

Ezzel Enrico Letta miniszterelnök megerősítette helyzetét.
A többséghez kellett a korábban a Silvio Berlusconi-féle Forza Itáliából kivált szenátorok voksa is.

De ennél is fontosabb döntés születhet szerda este a római szenátusban, amikor a volt kormányfőt megfoszthatják mandátumától, miután a bíróság adócsalás miatt elítélte őt.
Berlusconi ellenzékbe vonuló pártja szerint szerdán lesz a demokrácia temetése.

Majdnem biztos, hogy meglesz a többség a szavazáson, és erre Berlusconi is felkészült.

A volt kormányfő nem nyugszik bele elmarasztalásába.
A milliárdos politikus ügyvédje, Niccolo Ghedini kedden bejelentette, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságához fellebbeznek, mivel szerintük nem volt lehetőségük az összes bizonyítékuk benyújtására.

A 77 éves Berlusconit a bíróság augusztusban ítélte négy év börtönre és a közügyektől eltiltásra, de kora miatt nem kell leülnie büntetését.

A négyszeres volt miniszterelnök politikai pályafutása szerdán véget érhet.