rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Januárban egyeztetnek Szíria jövőjéről Genfben


Szíria

Januárban egyeztetnek Szíria jövőjéről Genfben

Január 22-én tartják a szíriai polgárháború lezárását célzó Genf-2 békekonferenciát. Az ENSZ decemberre egy előkészítő megbeszélést szervez.

A világszervezet szíriai ügyekért felelős különmegbízottja bízik benne, hogy a svájci találkozó eléri a célját.

- Most nagy esély van a békére, ezt nem hagyhatjuk kárba veszni. A szíriai kormánytól és az ellenzéktől is olyan intézkedéseket várunk, melyek előmozdítják a jelenlegi helyzetet. Ilyen lehet az erőszak csökkentése és a foglyok szabadon bocsátása – mondta Lakhdar Brahimi.

Bár időpont már van, azt még nem lehet tudni, hogy az ellenzéket kik képviselik majd, és azt sem, hogy Bassár el-Aszad elnök részt vesz-e a konferencián.

- Ez az egyetlen módja annak, hogy véget érjen az erőszak és a szenvedés. Megbocsáthatatlan hiba lenne, ha nem élnénk ezzel az eséllyel. Most véget érhet a pusztítás – hangsúlyozta Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára.

A tavaly nyáron tartott első genfi békekonferencián szándéknyilatkozatot fogadtak el egy nemzeti egységkormány felállításáról, ami azóta sem valósult meg. Az ENSZ célja, hogy ez januárban megtörténjen.

A világszervezet nem lát arra esélyt, hogy a konferenciáig fegyverszünetet kössenek Szíriában, ezért arra kérte a szemben álló feleket, hogy csökkentsék a harcok hevességét.

A Szíriában már két és fél éve tartó polgárháború eddig legkevesebb 120 ezer áldozatot követelt és több millióan menekültek el az országból.