rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Szamarasz: nem új pénzeket jöttem kérni Berlinbe


Gazdaság

Szamarasz: nem új pénzeket jöttem kérni Berlinbe

A görög miniszterelnök Berlinben tárgyalt. A görög kormány és a nemzetközi hitelezők közti tárgyalások csütörtökön megszakadtak, mert a felek nem tudtak megegyezni Görögország következő évi költségvetéséről. A hitelezők szerint a büdzsében 1,5 milliárd eurós lyuk van. Szamarasznak szüksége van Angela Merkel támogatására, hogy a tárgyalások folytatódhassanak.

- Nagyon fontos, hogy a görög kormány megtartotta ígéretét és reformokat vezetett be. Ezek alapján a mentőcsomag következő részlete is folyósítható. Számomra a mai tárgyalásból úgy tűnik, hogy Görögország helyzete nem könnyű, de a kötelezettségek megvalósíthatók – mondta a tárgyalások után Angela Merkel.

A görög miniszterelnök sietett leszögezni, hogy nem újabb pénzeket kérni jött.

- Nem lesz szükségünk új pénzekre. A jelenlegi programot akarjuk folytatni, azon célok és döntések mentén, amelyeket az Eurogrouppal és a Trojkával közösen meghoztunk. Jó irányba tartunk. Nem kérünk semmi mást. Mi teljesítjük a mi részünket a megállapodásból – reméljük, hogy a többi fél is ezt teszi – mondta Antonisz Szamarasz.

Angela Merkel néhány napja azt mondta, hogy elégedett azzal az eredménnyel, amit a nemzetközi mentőövre szoruló Görögország kormánya a válságkezelésben elért. A kancellár szerint már látszanak az euróövezeti mentőöv első eredményei, Írország és Spanyolország ismét a saját lábára állt.