NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Bevándorlók a világ egyik legkorruptabb országában

Bevándorlók a világ egyik legkorruptabb országában
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Miközben Portugáliában válság van, a portugál ajkú Angolában az olajkitermelés fűti a gazdaságot. A portugálok egy része úgy tekint az országra, mint a mai Eldorádóra. Ugyanakkor a két ország között hűvösre fordult a viszony, amikor Lisszabonban pénzmosás gyanújával kezdtek vizsgálgatni angolai vállalkozásokat.

Az angolai elnök a közelmúltban bejelentette: vége a stratégiai viszonynak Portugáliával, a kínai és a brazil cégek pedig már sorban állnak, hogy átvegyék a portugálok helyét.

Portugália becslések szerint három és négymilliárd euró közti összeget exportál Angolába. A portugál bevándorlók pedig nagyjából 1,3-1,4 milliárd dollárnak megfelelő összeget utalnak haza. Ezek meglehetősen nagy számok egy olyan ország számára, amely – mint Portugália – egyszerre küzd gazdasági és szociális válsággal.

Hogyan hat mindez a kétszázezres portugál közösségre a világ egyik legkorruptabb országában? Ennek járt utána az Euronews angolai riportjában.

Web Bonus
A teljes, portugál nyelvű interjúért Manuel Alves da Rocha angolai közgazdásszal kattintson ide.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Spanyolország, Európa bordélyháza a prostitúció felszámolására készül

Cserbenhagyottnak érzik magukat a párizsi terrortámadások áldozatainak rokonai

Új szelek fújnak Németországban