rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Orrával csapódott a földbe az oroszországi utasszállító


Oroszország

Orrával csapódott a földbe az oroszországi utasszállító

Egy videofelvétel járta be a világsajtót azután, hogy vasárnap földbe csapódott egy Boeing 737-es a tatár köztársaság fővárosában. A pár másodpercnyi képsor az mutatja, hogy a gép függőlegesen zuhant a kifutópályára, és azonnal fölrobbant.

A Tatarstan légitársaság gépe Moszkvából érkezett 44 utasával – köztük két külföldivel, a tatár elnök fiával és az orosz szövetségi titkosszolgálatok helyi vezetőjével -, illetve 6 fős személyzetével Kazanyba.
A balesetet senki sem élte túl.

A gépnek elsőre nem sikerült landolnia. A pilóták második próbálkozása pedig tragédiába fordult, ami érthetetlen, mert tapasztalt szakemberekről van szó, és műszaki hibát sem jeleztek.

A helyiek virághalmot emeltek a repülőtér kerítésénél, és fényképeket, személyes tárgyakat helyeztek el az áldozatok emlékére. Egyikük szerint végtelenül igazságtalan az élettől, hogy az utasok semmit sem tehettek azért, hogy elkerüljék a véget. Azt mondta, nemcsak a hozzátartozók, hanem az egész köztársaság gyászol. Hozzátette azt is, hogy a helyi légitársaságok nem megbízhatóak, és nem is biztonságosak, ami megengedhetetlen.

A Tatarstan légitársaság annyit közölt, hogy a gép fekete dobozát még elemzik, feltehetően műszaki hiba miatt vált irányíthatatlanná a Moszkvából Kazanyba tartó vasárnap délutáni járat.

Szakértők eközben arra emlékeztetnek, hogy a belföldi légitársaságok többsége rendkívül rossz biztonsági körülmények között üzemelteti repülőgépeit Oroszországban.