rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Orvosi csoda Debrecenben


Magyarország

Orvosi csoda Debrecenben

Egy agyhalott nő még júliusban egészséges kisbabának adott életet Debrecenben. A magzat 15 hetes volt, amikor a 31 éves asszony agyvérzést kapott. Két napig próbálták megmenteni az életét, amikor beállt az agyhalál.

A gyermek hetekkel később 1420 grammal, császármetszéssel jött világra, azóta is szépen fejlődik, azt azonban nem árulták el, hogy kisfiúról vagy kislányról van szó. Bár koraszülöttként jött világra, semmilyen krónikus betegsége nincs.

A terhesség során mesterségesen tartották fenn az anya szívműködését és légzését. A család folyamatosan látogatta, a kórteremben pedig szinte mindig szólt a zene.

- Ez a család hetente háromszor vidékről járt, látogatta a gyermeket, beszéltek hozzá, simogatták az édesanya hasát – mondta az Euronews-nak dr. Molnár Csilla egyetemi docens, aneszteziológus-intenzívterápiás orvos, az idegsebészeti intenzív osztály vezetője.

A szülés után a nő öt szervét – a két vesét, a májat, a szívet és a hasnyálmirigyet – eltávolították, ezzel négy különböző beteg életét mentették meg.

- Irodalmi adatok alapján eddig nem volt ismert, hogy bármelyik ilyen hosszan kondicionált donorból szervkivétel történt volna – hangsúlyozta Dr. Fülesdi Béla professzor, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának elnöke.

Az Euronews tudósítója a közös munkát emelte ki.

- Itt a Debreceni Egyetemen 11 különböző orvoscsoport tagjai együtt dolgoztak azon, hogy ennek a szomorú történetnek a végén egy életből öt élet lehessen – jelentette Hajagos Andrea, az Euronews tudósítója.