rendkívüli hír

Erősödött az angol font arra a hírre, hogy csökkent a brit munkanélküliség. A szeptemberrel záruló három hónapban 7,6 százalékra ereszkedett az állástalanok aránya, erre 2009 óta nem volt példa. Nagyot emelkedett a foglalkoztatottság, a munkanélküli segélyt kérők száma több mint 40 ezerrel csökkent októberben és szeptemberben is.

A brit jegybank augusztus inflációs jelentésében még azt jelezte előre, hogy három év múlva csökkenhet 7 százalék alá az állástalanok aránya, de a mostani prognózis már jövő év végére várja ezt a szintet.

A jegybank korábban azt közölte, hogy addig nem emeli a rekordalacsony 0,5 százalékos alapkamatot, amíg a munkanélküliség nem csökken 7 százalék alá. A mostani előrejelzés alapján már 2015 elején kamatot emelhet a bank, de a jegybankelnök szerint nem fognak sietni ezzel.

A Bank of England arra számít, hogy az infláció a bank 2 százalékos célszintje alá csökken 2015 elején, hat hónappal korábban, mint ahogy az augusztusi előrejelzésben áll.

A jegybank a növekedési prognózisát is felülírta, az idei utolsó negyedévben 0,9 százalékos GDP-bővülésre számít, az éves növekedés így 1,6 százalék lehet, jövőre 2,8 százalékkal roboghat a brit gazdaság.