rendkívüli hír

Megállapodott az unió 2014-es költségvetéséről az Európai Parlament és a pénzügyminiszterek tanácsa. A büdzsé főösszege 135,5 milliárd euró lesz, ez 6,5 százalékos csökkenés az idei évhez képest. Az EP-képviselők egy milliárd euróval nagyobb összeget szerettek volna. A kötségvetés kétharmadát agrártámogatásokra és a szegényebb régiók felzárkóztatására fordítják.

- Nehéz tárgyalás volt, hiszen nem csak a 2014-es évről kellett megegyezni, hanem az idei pótbefizetésekről is – mondta a tanács litván elnöke. – Kompromisszumot értünk el a természeti katasztrófa sújtotta országok, Németország, Ausztria, Csehország és Románia megsegítéséről – mondta a politikus.

A kohéziós alapok támogatása hétmilliárd euróval csökken, ez főleg a közép-európai országokat érinti hátrányosan. Az Euronews tudósítója szerint több jut a munkanélküliség elleni harcra.

- Az egyezség 18 órányi tárgyalás után született meg, és fontos része, hogy közel négymilliárd eurót fordítanak a fiatalok munkanélkülisége elleni harcra. A bírálók szerint ez csepp a tengerben, hiszen ebből az összegből 19 millió fiatal munkanélküli problémáját kellene megoldani – mondta Efi Koutsokosta.

A megállapodást a jövő héten az Európai Parlament képviselőinek is jóvá kell hagyniuk.