rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Borult, tört a palánk, a csimpaszkodó megúszta


Sport

Borult, tört a palánk, a csimpaszkodó megúszta

Szerencsés kimenetelű balesetet szenvedett a Harlem Globetrotters egyik játékosa Hondurasban.

A kosárlabda cirkusz Teguicigalpában tartott bemutatót, mely során a Bika becenevű William Bullard úgy zúzott rommá egy palánkot, hogy azzal együtt felborult.

Szerencsére a palánk kegyes volt Bullardhoz, az üvegtábla ugyan darabokra tört, de a játékos megúszta egy – igaz mélyebb – vágással a szeme alatt, illetve azzal, hogy kificamodott a válla.

Bullardot a helyszínen szakszerűen ellátták, így – a nézők megnyugtatására is – visszatért még a csarnokba, hogy megmutassa magát.

A Harlem Globetrotters hivatalos közleménye szerint, a játékos megfelelő állapotban van ahhoz, hogy részt vegyen a csapat decemberben induló világ körüli turnéján.