rendkívüli hír

Nyugati mentőcsapatok is segítenek a Fülöp-szigeteken

Éppen ezt olvassa:

Nyugati mentőcsapatok is segítenek a Fülöp-szigeteken

Betűméret Aa Aa

Sorra érkeznek nemzetközi mentőcsapatok a Fülöp-szigetekre a pénteki tájfun után.
A magyar Baptista Szeretetszolgálat csapata vasárnap, a Református Szeretetszolgálat orvosi különítménye pedig hétfőn kelt útra.
Az International Search and Rescue, az ISAR. német mentőcsoport szóvivője a Fülöp-szigetek fővárosából az Euronews-nak adott interjúban azt mondta, huszonnégy fős csapatuk három orvossal, mentősökkel és ápolókkal egy teljesen felszerelt, víztisztító berendezéssel ellátott, önellátó mobilkórházzal utazott a szigetországba. – Száz beteget tudunk majd kezelni naponta, így az itteni tíz nap alatt ezer embernek segíthetünk – mondta Mark Rösen.
A manilai átszállásra váró mentőcsoport szóvivője arról is beszélt, hogy akár nagyobb műtéteket vagy amputációkat is végezhetnek.
A segélyszervezet munkatársa azt mondta, a katasztrófa helyszínétől 600 kilométerre lévő Manilában is borzasztó a klíma, kedden pedig megérkezik a monszun. A levegő páratartalma száz százalékos.
Szerinte most a szennyezett víz jelenti a legnagyobb problémát, és a kialakuló fertőzések rosszabb esetben halálhoz is vezethetnek, így tovább nőhet az áldozatok száma – mondta Mark Rösen, az ISAR német segélycsoport szóvivője.