rendkívüli hír

Erősödik a verseny a kínai borpiacért

Éppen ezt olvassa:

Erősödik a verseny a kínai borpiacért

Betűméret Aa Aa

Spanyolország egyre nagyobb teret hódít a kínai borpiacon – ez a statisztikán túl a hongkongi International Wine & Spirits Fair szakkiállításon is érezhető volt. 40 országból ezer kiállító jelent meg a háromnapos rendezvényen. Egyre több ország igyekszik ugyanis megvetni a lábát a világ legnagyobb borpiacának ígérkező Kínában.

- Határozottan azt gondolom, hogy a kínai piac egyre növekszik, bár azt még korai megmondani, hogy pontosan melyik része – mondta a hongkongi Schmidt Vinothek borkereskedő cég fejlesztési igazgatója. Patrick Festl szerint a bor egyre több kínai számára elérhető. Ha csak a számokat nézzük, akkor 1,3 milliárd ember él Kínában, akik szeretik a bort.

A francia borok adják a kínai import legnagyobb részét, az első félévben csaknem az összes behozott bor fele francia volt, Ausztrália állt a második helyen, Spanyolország pedig a harmadik a sorban, 11,3 százalékkal. Magyarország részesedése kevesebb, mint egy százalék.

A legnagyobb növekedést Spanyolország érte el, több mint 40 százalékkal növelte az exportját Kínába egy év alatt.

– Tudom, hogy Franciaország nagy tiszteletnek örvend a kínai borpiacon, de ez csak imázs kérdése – mondta a spanyol Bodegas Julian Chivite exportért felelős igazgatója, aki szerint a kínaiak emiatt megveszik a francia bort, de lassan mind többet tudnak meg erről a világról, és rá fognak jönni, hogy a spanyol borok jó minőségűek és az áruk is jó.

Magyarországról csaknem egy tucat borászat volt ott Hongkongban, a tokaji Sauska Pincészet pedig elhozta a Legjobb Kelet-Európai Bor címet.