rendkívüli hír

Megosztottak az irániak a genfi tárgyalásokkal kapcsolatban

Éppen ezt olvassa:

Megosztottak az irániak a genfi tárgyalásokkal kapcsolatban

Betűméret Aa Aa

Sokan remélik, hogy a Genfben zajló nemzetközi megbeszélések után feloldják az ország ellen bevezetett szankciókat és javul az ország szociális és gazdasági helyzete.Mások, csak a Nyugat “hamis ígertét” látják az események mögött.

Jeleneleg a munkanélküliség az aktív lakossság 20 százalékát érinti évi 30 százalékos infláció mellett.

– Ma reggel jó híreket hallottam a tárgyalásokról és elképzelhető, hogy megállapodnak. Nagyon bízom benne, hogy megegyeznek és vége lesz a szankcióknak – mondta egy bizakodó teheráni férfi.

Egy másik járókelő viszont úgy gondolja, hogy a nagyhatalamaknak az a legfőbb célkitűzése, hogy Irán szüntesse be az urán 20 százalékos dúsítását. Ezzel Irán a 30 évvel ezelőtti szintjére esne vissza, amikor, véleménye szerint, a Nyugat csak hamisan igérgetett, de nem segítette az országot. – Ha hiszünk nekik, semmilyen fejlődés nem lesz Iránban -fogalmazott.

Nem csak az emeberek, de az iráni sajtó is megosztott a tárgyalásokkal kapcsolatban.Míg a mérsékelt lapok egy “ történelmi eseményről”, az ultra-konzervatív lapok “zsarolásról” és “délibábról” írnak.