rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

„Mámorító, zseniális, térdfájdító” - dél-afrikai táncok Lyonban


Kultúra

„Mámorító, zseniális, térdfájdító” - dél-afrikai táncok Lyonban

Sophiatownban, Johannesburg legendás hírű fekete kulturális negyedében az 1940-es években és az ötvenes évek elején úgy pezsgett az élet, mint a párizsi Quartier Latinben vagy a londoni Sohóban. Ez volt azon kevés városi körzet egyike Dél-Afrikában, ahol a feketék telket vásárolhattak, és szabadon vállalkozhattak. Ebben a multikulturális környezetben játszódik az a dél-afrikai musical, amelynek világpremierjét Lyonban tartották.

- Ebben a városnegyedben, amelyet 1955-ben leromboltak, az emberek békében és harmóniában éltek. Feketék, indiánok és mindenféle színesbőrűek olyan közösséget alkottak, amely mind a mai napig modellértékű lehet a mai dél-afrikai és minden demokrácia számára – magyarázta Vusi Mdovi, a társulat táncos-koreográfusa.

Az 1990-es évek elején alapított Via Katlehong táncegyüttes produkcióját, amely az Afrikai Évadok Franciaországban elnevezésű együttműködés keretében született, a lyoni Táncházban mutatták be.

Vajon milyen szerepet tölt be a tánc a mai dél-afrikaiak életében?

- Nekem nagyon tetszik, mind a mai napig megvan a maguk kortárs városi tánca. Ezeknek a táncoknak igazi társadalmi erejük van, fontos szerepet töltenek be a mindennapi életben. Az olyan együttesek, mint a Via Katlehong, fontos szerepet töltenek be a banditizmus, az erőszak, a drogok elleni küzdelemben. Ők azok közé tartoznak, akik valóban dolgoznak a településen, és megpróbálnak nevelni a művészet segítségével. Én ezt nagyon megindítónak találom – mondta a lyoni Táncház igazgatója, Dominique Hervieu.

Az előadásban éppúgy felfedezhetjük az amerikai swinget, a hiphopot, mint a gumboot stílust. A gumicsizmás táncot a fekete bányászok találták ki a dob helyettesítésére.

Dél-Afrikában hivatalosan az 1990-es évek közepén eltörölték a faji megkülönböztetést. Vajon téma még a bőrszín?

- Még mindig érezzük, hogy nem az igazi, de a szüleink szerint lényeges jobb a helyzet. Ugyanakkor hiszünk abban, hogy a fiatal Dél-Afrikában még sok nagyszerű dolog fog történni – magyarázta a táncos-koreográfus, Vusi Mdovi.

- Most lehetőségünk van arra, hogy alkossunk. Megmutathajuk saját városi táncainkat, nemcsak a kortárs, a tradicionális táncokat is. Erre az apartheid idején nem lett volna módunk – tette hozzá a táncos, Mbali Nkosi.

A Via Katlehong táncegyüttes Via Sophiatown című musicaljének premierje után a csapat turnéra indul. Lyonban mindenesetre óriási sikert aratott a dél-afrikai csapat.

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk
Dél-amerikai és délkelet-ázsiai divatmustra

Kultúra

Dél-amerikai és délkelet-ázsiai divatmustra