NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

A csúnya vendégeket eldugták két felkapott párizsi étteremben

A csúnya vendégeket eldugták két felkapott párizsi étteremben
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

A jó külsejű vendégeket a kirakatba ültették, míg a csúnyákat eldugták az étterem hátuljába- legalábbis ezzel vádoltak meg két nagyon felkapott és drága párizsi éttermet a Le Canard Enchaîné értesülései szerint.

A szóbanforgó éttermek egyike, a Georges egykori két hosztesze azt állítják, hogy Thierry és Gilbert Costes — a testvérek, akiknek cége hoteleket, mozikat, éttermeket és kávézókat működtet a francia fővárosban – egy rendkívül diszkriminatív stratégiát vezettek be a Pompidou Centre hatodik emeletén található Le Georges étteremben és a Louvre melletti Café Marly-ban.

A két hosztesz a Le Canard Enchaîné nevű francia hetilapnak nyilatkozott, amely tényfeltáró riportjairól és bulváros hangvételéről híres.

“A vonzó külsejű vendégeket a jó helyekre kellett ültetni, ahol jól láthatóak voltak” – mondta a hoszteszek egyike- “Ami a csúnyákat illeti, fontos volt, hogy az étterem eldugottabb sarkaiban foglaljanak helyet.”

Ha mégsem így alakult az ültetés, garantáltak voltak az olyan hangvételű számonkérések a felettesek részéről, mint például “Mit keresnek ezek a rondaságok ennél az asztalnál? Mindenki láthatja őket, amikor bejönnek. Ez nagyon rosszat tesz az imidzsünknek.”

A hoszteszeket is hasonlóan felszínes szempontok alapján válogatták össze: “bárki, aki alacsony volt, és nem modellkülsejű, valamint elmúlt 30”, nem rúghatott labdába. Egyikőjüket azért küldtek el, mert nem volt hajlandó kellően dekoltált felsőt hordani.

A hoszteszek tanúsága szerint néha az egyik főnök, Gilbert, személyesen tűnt fel, hogy ellenőrizze, betartják -e a szabályokat, amelyekre nagyon büszke volt, és mindig azt hangoztatta, milyen egyszerű betartani őket.

Az egykori alkalmazottak szerint egyedül a hírességekkel lehetett kivételt tenni, akik “legyenek csinosak vagy csúnyák, öregek vagy fiatalok”, megkaphatták a jó helyeket, ahol a párizsi panoráma látványában gyönyörködhettek.

Azonban a telefonos foglalásokkal meggyűlt a bajuk, hiszen nehéz eldönteni hang alapján, valaki hogy néz ki.

Az ilyen esetekkor azt mondták a vendégnek, hogy “Mindent megteszünk, ami tőlünk telik, de nem ígérünk semmit”. A Café Marly-ban, amelynek erkélye a Louvre-ra és annak hires piramisára néz, a hoszteszek azt mondták a telefonon asztalt foglalni szándékozóknak, hogy nem tudják garantálni a helyet az erkélyen, és csak akkor döntöttek arról, a vendégek az általuk áhított balkonra ülhetnek-e vagy sem, amikor azok személyesen is megjelentek, és őket végigmustrálva felmérhették, eléggé jól néznek-e ki.

A Costes-testvérek szóvivője nem kívánta kommentálni a Canard értesüléseit.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Párizs 2024: elkezdődött az önkéntesek felkészítése

Új székek kerülnek a Notre Dame hajójába

Megint sztrájkoltak a párizsi Eiffel-torony dolgozói