rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Véget érhet a kongói polgárháború


Kongói Köztársaság

Véget érhet a kongói polgárháború

Másfél évnyi polgárháborús időszak után letették a fegyvert az M23 lázadócsoport tagjai a Kongói Demokratikus Köztársaságban, miután a kormányerők legyőzték őket. A szervezet közölte, hogy a jövőben csak politikai eszközökkel fognak harcolni céljaikért. A kongói vezetés szerint néhány kisebb felkelőcsoport még gondot okozhat az országban.

- Még nem ért véget a háború, néhány csoport még nem tette le a fegyvert. Ha nem hajlandóak ezt békés körülmények között megtenni, akkor erőszakkal vesszük rá őket – mondta Olivier Ariu, a hadsereg szóvivője.

Az M23 visszaszorításában az ENSZ-békefenntartói is részt vettek. A felkelőcsoport vezetője Ugandába menekült, a kongói kormány szerint Uganda mellett Ruanda is menedéket nyújt néhány elmenekült lázadónak, a két ország tagadja ezt.

A térségben a ’90-es évek óta tartó háborúkban több millióan haltak meg, és százezreknek kellett elhagyniuk otthonukat. Kelet-Kongóban nagy mennyiségű arany, gyémánt és ón található, ezek megszerzéséért harcoltak.