NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Lengyelország: egyre fiatalabbak a drogfüggők

Lengyelország: egyre fiatalabbak a drogfüggők
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A legelterjedtebb drogok

HIRDETÉS

A legelterjedebb drog Lengyelországban a kannabisz, amit a nyugtatók, és a recept nélkül is kiváltható gyógyszerek (például altatók) követnek. A lengyel Nemzeti Drogmegelőzési Központ 2010-es kutatása szerint a megkérdezett 15 és 64 év közöttiek 17,6 százaléka mondta azt, hogy életében legalább egyszer már fogyasztott kannabiszt. Közülük 9,6 százalék vallotta azt, hogy az utóbbi egy évben fogyasztotta a drogot és 5,4 százalék azt, hogy az utóbbi harminc napban is fogyasztotta.

Ugyanennek a kutatásnak az eredményei szerint a harmadik legnépszerűbb drog az amfetamin, amit az ecstasy követ. Lengyelország egyébként – Hollandiával holtversenyben – a legnagyobb európai ecstasy fogyasztó.

A leginkább érintett korosztályok

A Kábítószer és Kábítószerfüggőség Európai Megfigyelőközpontjának (EMCDDA) adatai szerint a lengyel drogfüggők egyre fiatalabbak: a 15 és 16 év közöti diákok negyede legalább egyszer már próbálta életében a kannabiszt. Ezzel a korosztályi átlaggal Lengyelország az európai rangsor élén jár, megelőzve Franciaországot, Spanyolországot és Csehországot is.

A lengyel adatok még ennél is riasztóbbak: a 17-18 évesek legalább harmada fogyasztott már kannabiszt vagy hasist, és a fogyasztás egyre növekvő tendenciát mutat. Egy 2011-es kutatás szerint az első alkalommal drogot kipróbálók száma 14 százalékkal nőtt 1995 óta.

A fiatal lengyel korosztály emellett a legnagyobb európai amfetamin- és ecstasy-fogyasztó is, de nem vetik meg a recept nélkül kapható altatókat és nyugtatókat sem. A kutatások szerint az illegális drogok legalább olyan népszerűek a tinédzserek, mint a fiatal felnőttek körében.

Drogpolitika, büntetés

A lengyel törvényhozás és drogpolitika a legszigorúbbak egyike Európában.- A 2005 július 29-ei, a drogfüggőség elleni harcot segítő törvény bünteti a drog terjesztését és birtoklását is, legyen szó bármekkora mennyiségről. Bárki, akinél akár kevesebb, mint egy gramm kannabiszt találnak, akár három év börtönbüntetéssel sújtható.

A statisztikák szerint az utóbbi években nem nőtt a drogkereskedelem miatt indított büntető eljárások száma, a saját fogyasztásra maguknál tartott, kis mennyiségű kannabisz miatt indult eljárások azonban 10 éven belül 1500 százalékos emelkedést mutattak. Évente 30 ezer embert tartóztatnak le illegális drog birtoklása miatt, közülük 17 ezret el is ítélnek az ellene felhozott vádakban, 9 ezret pedig teljes elzárásra ítélnek.

2011-ben több módosítást is végrehajtottak a lengyel drogtörvényen, bevezetve például annak a lehetőségét, hogy a bírók és ügyészek saját hatáskörben megszüntethessék a büntetőeljárást azok ellen, akiknél csak kis mennyiségben és személyes célra használt drogot találtak. Egy másik kiegészítést is elfogadtak, ami szerint a büntetőeljárás megkezdése előtt az ügyészségnek adatokat kell szereznie arról, milyen mértékű drogfüggőségről van szó. A törvénymódosítás jelentős előrelépés afelé, hogy a lengyel igazságügyi rendszer is magáévá tegye a “kezelni, nem pedig büntetni” elvét.

Az eddigi gyakorlat alapján megállapítható, hogy a lengyel bíróságok néhány esetet leszámítva élnek a törvény adta lehetőséggel, és az esetek nagy többségében felfüggesztik a büntetőjogi eljárást.

Megelőzés és kezelés

A legutóbbi, 2011-es felmérések 103 ezer főre becsülik a lengyel drogfüggők számát.

A 2005-ös drogellenes törvény értelmében leszoktató- és reintegrációs kezelések egyaránt ingyenesen elérhetőek számukra. A programok szakosodott kórházi központokban, ambulanciákon és magánszervezeteken keresztül érhetőek el. A függők elsősorban bentlakásos keretek közt kapnak kezelést, ez lehet hosszú- és középtávú is. A bentlakásos klinikák általában a városközpontoktól távol találhatóak, orvosi kezelést és a rehabilitációra alapuló, közösségi terápiás programot nyújtanak a klienseknek. A lengyel nemzeti drogközpont szerint 2011-ben 79 bentlakásos klinika és 212 ambulancia működött.

Létezik a helyettesítő kezelés intézménye is, de egyelőre csak kevés helyen alkalmazzák: 2011-ben 2 200 páciens részesült ilyenben, elsősorban kezelőközpontokban és börtönökben. 2010-ben (utolsó elérhető adat), 14 444 páciens kapott kezelést droghasználattal összefügő betegségek miatt. A páciensek 75 százaléka férfi, nagy többségük pedig ópiátfogyasztó volt.

2011-ben kezdődött meg egy ötéves, drogellenes stratégia, melynek legfőbb jellemzője, hogy a terápiás szakemberek mellett elsősorban a helyi közösségek szintjén akarja javítani és elkezdeni a megelőzést. A program első évében a régiók 66 százaléka indított összesen nyolc programot az általános megelőzés jegyében. Az iskola továbbra is a megelőzés elsődleges terepe, ahol nem csak a fiatalok drogproblémáival, hanem az antiszociális magatartás korai kiszűrésével és a drog által leginkább veszélyezetett fiatalok és szüleik pedagógiai és pszichológiai felkészítésével is foglalkoznak.

Források:

2012 NATIONAL REPORT (2011 data) to the EMCDDA by the Reitox Polish Reitox Focal Point: “POLAND : New Development, Trends and in-depth information on selected issues”

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Harckocsik Ukrajnába szállítására kezdeményez nemzetközi koalíciót Varsó és Berlin

Dulakodás alakult ki az Áldozatok Emlékművénél Varsóban

137 milliárd euró, eddig blokkolt uniós forráshoz jut hozzá Lengyelország